Google+
Ugrás a tartalomra
Az Ön bőre a mi felelősségünk

Vírusos szemölcs eltávolítás

A tenyéren, de főleg a talpon lévő vírusos szemölcsök eltávolítása gyakran próbára teszi az orvost és a beteget. A rendelőben gyakran már olyan betegekkel találkozunk, akik hónapokon át eredménytelenül próbálgatták a különféle ecsetelőket, és egyéb otthoni kezelési lehetőségeket. Hozzánk általában azért jönnek, hogy valamilyen radikális módszerrel szabadítsuk meg a gyakran már fájdalmat is okozó szemölcseitől. A számos lehetőség közül a beteg és az orvos választása leggyakrabban a folyékony nitrogénnel történő fagyasztásra esik.

Közönséges szemölcs (verruca vulgaris)

A közönséges szemölcs leggyakrabban a talpon jelenik meg, de láthatjuk a kezeken, vagy a kézujjakon, gyakran a körmök körül. A talpi felszínen a teherviselés miatt nem tud előemelkedni a szemölcs, hanem benyomódik a bőrbe, ezért méretét gyakran nehéz felmérni. Ha nagyon nagy a szemölcs, az is gondot okozhat, hogy az eltávolításával okozott seb megnehezíti a járást, sőt, emiatt nehezebben is gyógyul.

A kezelés történhet radikálisan, azaz úgy, hogy a szemölcsöt helyi érzéstelenítésben elektrosebészeti úton, illetve lézer segítségével elroncsoljuk, vagy puhító előkezelés után kifordítjuk egy speciális eszközzel. Ilyenkor egy nyílt seb keletkezik, melynek gyógyulása 1-2 hét, nagyságtól, mérettől és elhelyezkedéstől függően. Kevésbé invazív módszer a folyékony nitrogénnel történő többszöri fagyasztás. Ilyenkor ugyan nem keletkezik seb, de a kezelt terület 1-2 napig gyulladt és fájdalmas lehet. Sok esetben ezt találom a legjobb megoldásnak a szemölcsök eltávolítására, mert gyors, hatékony, nem képződik nyílt seb és gyógyuláskor nem hagy heget. Néha a kezelést többször meg kell ismételni, de a betegnek nincs otthoni teendője. A beteg számára egyértelműen a legkisebb megterhelést az otthoni ecsetelés jelenti, emiatt ez főleg gyermekeknél jön szóba, de ez gyakran 2-3 hónapot is igényel, s tapasztalatom szerint a betegek idő előtt elveszítik a türelmüket. Sajnos azt is le kell szögezni, hogy bármilyen módszerrel is történik az eltávolítás, a szakirodalom szerint kb. a szemölcsök több mint 30%-a recidivál, azaz visszanő.

Uszodaszemölcs (molluscum contagiosum)

Az uszodaszemölcs neve félrevezető, mert bárhol meg lehet kapni, nemcsak az uszodában. Lappangási ideje néhány hét. Gyermekközösségekben akár járványszerűen is terjedhet. Óvodások között 5%-os, általános iskolások között 7%-os gyakorisággal fordul elő. A test bármely pontján megjelenhetnek, általában 2-4 mm nagyságú fehér, kissé behúzott közepű kis szemölcsök, jellegzetesen a vakarás vonalában terjednek, környezetükben gyakran gyulladás figyelhető meg. Felnőtteknél ritkábban jelentkezik, de akkor általában az alhason vagy a nemi szervek környékén. Ezeket az apró szemölcsöket érzéstelenítő krém alkalmazása után egy speciális kanállal könnyen ki lehet fordítani, vagy a kásás bennéket kiüríteni, ha a gyermek együttműködik. Az ecsetelést itt is meg lehet próbálni, de az a tapasztalat, hogy gyakran csak begyullasztja a környező bőrt, ám a szemölcs nem múlik el. Hatékony kezelés lehet még a folyékony nitrogénnel történő fagyasztás, vagy felnőtteknél az immunmoduláns krémmel történő kezelés. Mivel száraz bőrön sokkal könnyebben szaporodnak, sokat segít, ha a bőrt fokozottan hidratáljuk. Ennek ellenére a legtöbb esetben több hónapig is eltart, amíg végül sikerül megszabadulni ezektől a kellemetlen szemölcsöktől.

Futószemölcs (verruca plana juvenile)

A futószemölcs elsősorban az arcon, esetleg a kézhátakon jelentkezik, apró, rendkívül lapos, bőrszínű növedékek formájában. Mivel fertőzésről van szó, számuk növekedhet, ezért eltávolításuk mielőbb indokolt. Napfénymentes időben finom lézertechnikával lehet legegyszerűbben és leggyorsabban megszabadulni tőlük.

HPV

A human papilloma vírus (hpv) több betegséget is okozhat az emberi szervezetben. Nem régen tudjuk, hogy a hpv felelős a méhnyakrák kialakulásáért. A bőrön a hpv elsősorban a nemiszervek körül okoz condilomának nevezett lapos, vagy függölyszerű bőrszínű szemölcsöket, amiket lézerrel, vagy ecseteléssel lehet eltávolítani.